AGGodalom

Ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre tapasztaltabb és sokszor keserűbb. Reménytelennek lát lehetséges dolgokat és nem hisz a saját hitében. Annyi mindent tanulhatna az ember a múltból, meg a jelenből, a hibáiból meg az erősségeiből. Nekem például egy nagy hibám, hogy túl komolyan veszek sok dolgot, leginkább a párkapcsolatokat. Legyünk őszinték, ha szerelmes vagyok, arra gondolok, milyen jó lenne együttélni, aztán ahogy telnek a hónapok ebből már csak az marad, hogy de jó volna együtt is maradni. A mai napból annyi mindent le lehetne szűrni, olyan sok tanulság van, amit érdemes lenne feljegyezni, nekem mégsem megy. Cikáznak a gondolatok a fejemben, és azt kérdezem magamtól, miért akarsz mindeneden javítani? Jó az, ha egy dolog hibátlan? Egyre másra visszajutok oda, hogy talán tényleg nem nekem való ez az aggódás. Lehet hogy tényleg bennem van a hiba, mert nem tudom elfogadni a hibáimat, jobbanmondva mindig javítani akarok rajtuk. Sokszor olyan dolgokon is, amiken nincs mit és nincs miért. Olyan dolgok miatt aggódnom kár, amiknek a végkimenetelét nem befolyásolhatom, és ha mégis, az már nem aggódás, csak a probléma óvatos megközelítése. Ha meg úgysem lehet megoldani, akkor még az aggódás sem segít. Most talán azt hiszitek, hogy valami baj van, de valójában nem, talán csak a kedvem rosszabb a kelleténél, de ez persze nem vonja kétségbe azt amit itt leírok. Persze lehetséges az is, hogy amit most leírok csak az agyam pillanatnyi szüleménye, és semmi köze a valósághoz, mely esetben nézzétek el nekem ezt a pársoros ömlengést. Tudjátok mindig azt hittem, az a jó, ha komolyan veszi az ember a dolgait, de most szinte szent meggyőződésem, hogy mindenkinek azzal tesszük a legjobbat, ha egyszerűen csak: nemtörődünk. Nem szabad komolyan venni a dolgokat, hanem nevetni kell, mert az az aprócska élet, ami adatott, túl rövid ahhoz, hogy aggódással töltsük.

Talán kicsit jobban kéne hallgatnom Asimovra... "Az élet egy út, de nem kell aggódni, találsz majd a végén egy parkolóhelyet."