Fájó, de igaz kérdést intézek a férfitársaimhoz. Mi pasik, a teremtés koronái félünk hibázni? Tudom jól, hogy csak tetézem a dolgot, de ha hibázni félünk, akkor gyengének sem szeretjük magunk mutatni, igaz? Ne, ne vegyétek magatokra, hiszen ez csak egy srác hipotetikus gondolatáramlása, ami most épp saját maga felé irányul. Történt ugyanis, hogy be kellett vallania, hogy mennyire mérges magára, amiért sokszor megy kedvese agyára. Uhh, még a gondolat is elborzaszt, de hidd el kedves, nem szándékosan csinálom, csak fáj, hogy nem lehetek veled. Ilyen szempontból nagyon hasonlítunk, hiszen Téged épp ugyanez zavar. Mennyiszer mondtam hogy nem szabad a dolgokat a szőnyeg alá besöpörni, mostanában mégis én mentem el egy dolog fölött: saját magam fölött. Hogy sajnos hiába emelgetek szekrényeket, hiába nyomlak ki mikor rajtam fekszel, én is tudok elgyengülni, talán jobban is, mint a te. Valószínűleg ezt sosem ismerném el szemtől-szembe, de talán az igazság az, hogy amikor a férfi szerelmes, minden alkalommal saját maga ellen is küzd. Saját büszkesége ellen, hogy meg kell adnia magát egy felsőbb akarat, a sors taszigálásának, a kiszolgáltatottságnak, az érzelmeinek és csak reménykedni tud, hogy nem élnek vissza vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése