Hazaértem... Azt hiszem pontosan ötödik alkalommal is, de el kell mondanom, mennyire szeretek főzni. Miközben jól megkönnyeztem a vöröshagyma darabolást - gyors tipp: egy rágó elmajszolása segít a gasztro-könnyeken - és mielőtt beleforgattam volna a tésztát az olajos-hagymás serpenyőbe, az jutott eszembe, vajon milyen látvány lehetek hátulról. Tudom, fura és hiú dolog az ilyesmi, de olyan kíváncsi vagyok, hogy vajon egy hölgyvendég, mondjuk egyenesen a Rue de Rivoli-ról, mit láthatna. Talán sötétkék farmert és kavargató kezeket, egy félmeztelen hátat, kesze-kusza hajkoronát, a felszálló gőzt és illatokat. -Amúgy laktató lett és ízletes. Mármint az étel.
Holnap remélem átjön két barátom, akikkel borozni fogunk az erkélyen, ha az időjárás is engedi, én pedig lasagnevel készülök, amit -habár- csak meg kell sütni, de amit így veszítek, majd kompenzálom a tálalással. Sajnos később érek haza, de egy vacsi mindig belefér. A kérdés persze adott, hogy ha egyedül vagyok, mi értelme főzni, ha nincs ki dícsérje, szidja az alkotást.
Ohh és persze... Desszert vacsora után... Szex kávé előtt...
