Két lábbal a földön járni

Gyakran az ember megkapja azt a cipőt, amire már régóta vágyott. A bőr díszművesség mögött komoly évek szaktudása áll, és tisztán látszik rajt a minőség, a kidolgozottság. Ajándékba kapja mindazt, amit az a cipő nyújt. A kényelmet, a lábfej minden centijének kényeztetését. Puha belső párna, ízléses talpbetét fogad, mikor először átérezzük a lábravaló nyújtotta boldogságot. Betörjük, a bőr meghajlik, pontosan illeszkedik az alakhoz, amit a lábfej felvett. Tökéletesnek érezzük elsőre...

...De aztán jön a csalódás. Az első vásott szál, az első hasadás, és hiába fényezzük, drága cipőnk orra is megkopott. Ettől még ugyanúgy szeretjük és ragaszkodunk hozzá, de innentől több törődést igényel. Szívesen megadom neki a várva várt gondoskodást, mert értékesnek tartom. Azonban ahogy telik-múlik az idő, és használódik a cipő, úgy lesz egyre inkább az ellenségem ez a szerettem, átengedi a vizet, amitől félek felvenni rossz időben, és különben is, hogy mutat a zakó mellett egy szakadt bőrcipő...? Másnak biztos jól állna még így is, de én másra vágyom. 

Elrakom a nyárra, és felveszek egy másikat. Cipőből mindig van még egy, de maximum kettő. Bevallom, a polcon jobban mutatott...