Már magam sem tudom megmondani mikor kezdtem ezt a szenvedélyem, de annyi biztos, már egy ideje megragadta az ízlelőbimbóimat. És most körülbelül ott tartok, hogy el szeretném dobni a kis dobozos múzsám, és tiszta életet élni. Megláttam, beleszerettem. A karakteres, markáns külső ízletes szívnivalót rejtegett, ami jó érzéssel töltött el, már csak azért is, mert Velem volt. Az ember belekóstol, és kívánja a hatást első alkalommal, aztán másodikkal, amíg ez az élvezet meg nem szűnik. Él vele, és szinte beleszeret. Ám ahogy nő a szükség, úgy csökken az élvezet. Megfizeted az árát, de idővel már nem az élvezetet fizeted meg, csak a szükségleteid kielégítését. És sajnos innentől romlik meg a kapcsolatod vele, mert megszokásra nem illik alapozni... Elbizonytalanodtam. Szükségem van rá, de tudom, hogy hosszú távon több kellemetlenséggel, vagy akár fájdalommal jár, mint amiért megéri. Lehetséges hogy szépen-lassan elteszem a fiókomba ezt a szenvedélyt és a szenvedélyem tárgyát...
