Furcsaság-paradox-ambivalencia

Egy gombóc van a torkomban amikor arra gondolok, hogy mi együtt vagyunk, de ne ijedj meg kérlek! Tudom ez most biztos "furcsán" hangzik, sőt-mi-több, rosszul is eshetne, de kérlek, mielőtt elmerengnél abban, hogy vajon miért írtam ezt, csak olvass tovább. Röviden... Rossz érzés, mert benne van a pakliban, hogy talán... Nem leszünk együtt. Talán sosem volt még ennyire fájó dolog érezni a hiányod.


Ohh Evi. Csak ülök itt a szobámban, előttem ugyebár a laptop és valami érdekes okból írom ezt a bejegyzést. Tudod, nekem nincs titkos blogom, meg közzé nem tett postjaim, mert általában ritkán írok arról, amit érzek, arról, amit én érzek. Te egy csodálatos alkotás vagy. Túlszárnyaltad azt a hitet, amit mások beléd vetettek, úgy igyekeztél a magad módján mindig ember maradni, hű ahhoz, amilyen lenni szeretnél, rászolgáltál annyi jóra és mégis, annyi pofont kaptál... Nem biztos hogy mostanában, de kaptál. Mind kapunk. De a te eseted különleges. Olyan stabilnak tűnsz, egy életerős kis csajnak, aki odabújik a barátjához, mert fél a mennydörgéstől. :P

 "Megtörve bár" ... de ami Téged azzá tesz, aki vagy, azon sosem esett csorba, s ha ilyen vagy pár pofon után... Hát, a két kezemet összetehetem, hogy ilyen csajom van.