HarmóDia

Sok dolog között a harmónia dinamizmusa volt az az egy, ami mindig is formáló, inspiráló hatással volt rám. Tudjátok úgy hiszem hogy az univerzum mindig egy tökéletes balansz állapotára törekszik, egyenlő mértékű jóval és rosszal. Mint a Mérleg két fele, mindig próbálják egymást egyensúlyban tartani. Ez a bipolaritás jellemez minden helyzetet a társadalmi ranglétrától az anyagi helyzetig, valamint olyan kissé illuzúrikusnak tűnő dolgokat, mint a balszerencse. Az élet önmagukban definiálhatatlan dolgait sokszor pontosan egyedül az ellenpárjuk definiálja.

Ám akkor adódik a kérdés, hogy ha a világ tényleg egyensúlyra törekszik, miért érezzük azt, hogy amit kapunk az csupa rossz, de jót soha?! Ha abból indulok ki, hogy minden helyzet kulcsa az ember, akkor egymagában meg is válaszoltam a kérdésem. Ugyanis a mi halandó gyarlóságunk, mohóságunk a forrása annak a szűnni nem akaró igénynek, hogy kapjuk, és kapjuk a jót. Talán már mondtam, rossz nélkül nincs jó sem, árnyék nélkül is definiálhatatlan volna a fény. Hiszem, hogy minden jótett megkapja a jutalmát, és minden bűn a büntetését. Csak legyen "szemünk" ami észreveszi.

Nah de gyarlóság, mohóság. Ha mindenhol létezik ez az ún. balansz, akkor azt magamban hol találom meg? Ott találod meg, amikor az ingerült kedvesre nyugalmat intesz, amikor a szomorúságot örömmel próbálod meg elűzni és amikor a reménytelenségbe reményt sugárzol.