Faces

Lassan 2 hónapja, hogy egy, a szívemhez nagyon közel álló ember eltávozott az élők sorából. Most talán jobban hiányzik, mint valaha. Ahogy pedig járom más megyék más városait, azok más utcáit, néha-néha mintha őt látnám. Persze nem ugyanolyannak, néha kicsit magasabbnak, néha vékonyabbnak, máskor idősebbnek. Talán nem engedtem el, sírni sem tudok, de nem telik el úgy hét, hogy ne ismerném fel az arcát olykor valaki máséban.

Talán nem mondok nagy butaságot azzal, hogy mind így vagyunk ezzel. Akit nagyon szerettünk, azzal megmaradnak azok az igazán velős emlékeink. A meccs a srácokkal, az első csók a nagy szerelemmel, az első autónk élménye, vagy mikor együtt mentek nyaralni a barátokkal. Elég ha megszólal a rádióban egy szám, és már tudod kire kell gondolni, ki volt az, akivel aznap erre a zenére táncoltál. A hiányunk tárgya sokszor akaratlanul is felbukkanik az életünkben, egy gesztussal, egy zenével, megannyi hülyeséggel, sok sörrel - egészségedre pajti' - és egy arccal, amit nem feledünk. Egy arccal, ami a sajátunk.