A rajzfilmekben...

...Az emberek három részre oszlanak. Vannak a szuperhősök, és vannak a gonosztevők, meg a... többiek. Mind tudjuk hogy néznek ki a szuperhősök. Daliás, példamutató fazonok fura jelmezben, sziklaszilárd jellemmel, akiket körülrajonganak a... többiek. Isszák a szavaikat, elemzik a tetteiket, és mindig megbocsátanak nekik, mert ők már csak ilyenek.

És persze van egy másik réteg, ami az árnyékokban bújkál, világdominanciára tör, folyton áskálódik, morcos és persze mindig elbukik. Szerencsétlen flótások: a gonosztevők. Mielőtt azonban még átmenne ez egy Disney film promojába, álljunk meg egy pillanatra és kérdezzük meg magunktól, mi vajon melyikbe tartozunk? Evidens hogy az emberek 90%-a a szuperhősök közé akar tartozni, ám annál érdekesebb az a tény, hogy ezen emberek 100%-a leginkább a gonosztevők táborát gyarapítja a való életben. De miért is szól a legtöbb rajzfilm a gonosztevőkről? Mert sokkal izgalmasabb egy szerencsétlen, csetlő-botló kalandjait élvezni, mint a szuperhősi megpróbáltatásokat...

Oké, a gonosztevő csajozik. Ám ki akarna egy gonosztevővel lenni? Maximum az a dilis, őrült csaj, aki elég flepnis ahhoz hogy a legbénább próbálkozásokon nevessen, és pártolja a nemlétező jószándékot. Ám amilyen érdekes csavarokat kanyarint a forgatókönyvíró tolla, úgy lepődhetünk meg mi is - joggal - a történéseken. Azt persze senki sem tudja biztosan, hogy vajon ez egy szándékos próbálkozás a status quo fenntartására, avagy csak a "C'est la vie en rose" mottó ritmikus ismétlődése az élet dallamára, annyi viszont biztos, hogy így vagy úgy, a dolgok csak nem jönnek össze.

Miért is jönnének? Elvégre korán érkezni nem lehet, és elég egy másodpercet késni, és már valaki más szökteti a menyasszonyt. Mert mindig pontosan akkor kell érkezni, amikor kell. És ez valószínűleg a világ legvalószínűtlenebbül legbizonytalanabb következtetése.