Nekem az egyik ilyen élményem saját magam, illetve egy korábbi kapcsolatom. Rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is szép valami, de annak törvényszerűen véget kell érnie, mert nem volt jó helyen, se nem jó időben. Herceg és hercegnő: tipikus karakterei a tündérmeséknek. Olyan tündérmeséknek, amikről tudjuk, hogy nem igazak, de próbálunk hinni bennük, mert azok testesítik meg mindazt a jót, amit mi magunk szeretnénk az életünkbe varázsolni. Ám okkal maradnak ezek a tündérmesék csak mesék. Idővel ugyanis minden herceg és hercegnő belátja, hogy karaktereik legalább annyira szélsőséges - lehetetlen - személyek, mint a mesebeli sárkány, az udvari bolond, vagy a bölcs király. Hiába tudnánk élő példákat mondani mindegyikre, szerepük azonban pusztán éteri és illuzórikus. Nem több, mint illúzió, ahogyan a valóság is, a saját felfogásunk szerint. Nem lehet bármi is az életben annyira jó, hogy az meg is maradjon annak... Sőt, éppenhogy idővel a legtöbb 'idea' módjára ez is először megfakul, majd a visszájára fordul.
De ez is az élet rendjéhez tartozik. Talán csak egyvalaki számára vagyunk hercegek, de akár több ember is fújhat olyan változást életünk vitorlájába, ami talán többet is ér, mint a hercegség, vagy hercegnősség, arról nem is beszélve, milyen unalmas lehet egy herceg/hercegnő élete, ha megtalálja a hozzávaló herceget/hercegnőt. Unalmas, mert nem valóságos. Lehetetlen, mégis, az élet nagy mézesmadzagja, hiszen olykor-olykor létezik. S éppen ezért nem is őket keressük az életünkbe, csak valakit, aki - talán - messze áll az elképzelttől, mégis sokkal többre viheti, mint bármelyik herceg, vagy hercegnő. Az ugyanis bizonyos, nem holmi címke predesztinál minket a sorsunkra és előfordul, hogy a herceg és a hercegnő összeférhetetlenek.
