Nagyon hiányoztál annak idején, mikor ezt a számot hallgattuk. Iszonyatosan... Most talán nem nekem szól, basszus, -micsoda hülye vagyok- de egyszer én is átélhettem azt, milyen volt hazajönni valakihez, még akkor is, ha csak a sarki boltba ugrottam le cigarettáért. És aztán jött a március, a közös pihenés, Pest és az a megannyi dolog, amit együtt csináltunk. Most itt ülök a konyhán, egyedül ebben a lakásban, és minduntalan eszembe jutnak ezek. A sarok, ahol az a kép készült, ami aztán rögvest ment is a facebookra, a reggeli kávé, meg amikor csak egyedül voltunk. Megmondom őszintén, nyomasztó volt a múlt hét, mert újból látni a boldogságom helyeit, felidézte a múltat. Kissé felkavart, talán ezért sem maradtam itt a hétvégére...
Emlékszem milyen boldogok voltunk, és milyen könnyen ment akkor az együttlakás. Te mosogattál, én kaját csináltam, és vice versa, habár a mosogatás nem tartozik az erényeim közé. És az a reggeli, amit készítettél... Huh... Sosem felejtem el. Fáj nagyon, hogy nem élhetem át ugyanezeket, és eszembe jut... Bárcsak még mindig ott tartanánk. Hol rontottuk el?
De még mindig itt vagyok, ülök a gép előtt és ezt írom. Mondtam már milyen hálás vagyok? Hálás, és bosszús... Bárcsak lennél most itt, és együtt cigiznénk az erkélyen. Bárcsak rávehetnélek megint arra, hogy menjünk el vásárolni és vedd meg azt a szép blézert. Lehet, hogy nem tetszene az új frizurám, de úgyis összekócolódna reggelig... Ehh, még az ég is szép, én pedig vevő volnék bármire. De el kell Téged engednem. Azonban hiszed vagy sem... Kurva nehéz...De jó volna újra érezni az én Cicám.
