Nem pusztán a testi élvezetek kielégülése, de olyan étvágyakat is csökkent, amikről eleddig nem tudtunk. Miért? Mert az érintés nem csak érintés, a csók nem csak csók, és lényegében semmi sem az, aminek látszik. Akadt-e már köztetek, akivel előfordult, hogy a partner úgy ért hozzátok, mint senki máshoz? Végigcirógatta a bőrötöket az ujjbegyével, a nyelve puha felszínével érintett, és lassú, komótos mozdulatokkal kényeztette a testeteket. Akkor úgy érezhettétek, a testetek lángra lobban a vágyak közepette, de a partnernek ez mind nem volt elég. Ügyelve minden centiméterre, úgy haladt végig rajtatok, mígnem elérte a legérzékenyebb pontjaitokat... A nyakatok, a szátok, a combotok, vagy éppen valami mást. Hosszúra nyújtott minden másodpercet amíg így izgatott, és ti azt hittétek, már vagy egy órája "csak" törődik veletek, holott az ajkai még alig-alig kezdték meg lágy, körkörös mozgásukat. Édes csókokkal hintette be a combjaitokat, és a testeteken keresztül fúrta be magát a szívetekbe. Azt akartátok, hogy legyen több, és jött, aminek jönnie kellett... Eggyévált két személy, édes suttogásban, ahogy azt mondtátok, "szeretlek" és "hiányoztál". Egyre jobban mélyesztettétek bele egymásba a szerelmetek, és a vágy csak töltődött bennetek. Kapaszkodtatok az érzésbe és a másikba, éreztétek annak minden mozdulatát. Ahogyan megfeszülnek az izmai, összekuszálódik a haja, vagy szerelmesen kutat levegő után, miközben rajtatok fekszik. Ez vitt magával, mint a gyönyör óceánja, ti pedig kirajzoltátok hullámai ütemes mozgását... Soha olyan élményt... Egyszerre gyönyörű mégis félelmetes, mert magával ragad, holott abban a pillanatban azt akarod... Ne érjen véget. Ám ennek még a vége is legalább olyan csodálatos, mint a tűz, ahogyan a másikra vetettétek magatok, nem törődve a környezettel, mert ott és akkor, csak ti ketten léteztetek. Ölelésbe és könnyed csókokba fúlt a pásztoróra, hogy aztán egymás karjaiban végződhessen. Kívánom. Kívánom az érzést, ahogy két ajak találkozik, ahogy két test összeér, két kéz összekulcsolódik...
Az ilyesmi nem ér véget, mert minden alkalommal különleges lesz. Ugyanis ez annak a receptje, ami már nem szex...
Now, put you hands all over, put your hands all over me...
