Nem tagadom, -fölösleges is volna- hogy egy hónap ( illetve picit több ) elmúltával a dolgok még épp, hogy picit másképp festenek , mint eddig, de annyi szent, hogy öröm volt örömet okozni Neked. Noha nem azért, mert elvártam, vagy mert bármilyen reakcióra vágytam volna, de egyrészt ott motoszkált bennem, hogy te megérdemled a jót, másrészt... Önzetlenül -és piszkosul- vágytam rá, hogy minél közelebb kerülhessek Hozzád. Megismerjelek, és azon át aki vagy, adhassak Neked valamit, amit addig még senki. No nem azért, mert ez verseny volna, hanem mert ösztönösen hittem/hiszek abban, hogy különleges vagy. Vannak dolgok, amik nem változnak, valószínűleg ez sem fog. Valószínűleg ez az oka annak, hogy tudom, mire vagy képes, és neked sem szabad kételkedned a saját erődben. Remélem, egy nap majd úgy látod magad, ahogyan én látlak Téged, kicsit bohókás, kusza Hercegnőm. Gyönyörű volt, ahogyan szerelmes voltál. Köszönöm és így mégjobban hiányozni fog az a lány, aki mellettem vagy, pedig Ő nem sokban más. De egy öleléssel és egy csókkal biztosan több...
