Az nevet a végén. Drága atyám, aki iránt mértéktelen tisztelettem vagyok köteles fordulni, olybá tűnik, nem viszonozza a kölcsönös megértésre irányuló törekvéseimet. Ő nem hallgat, de még jóindulatból sem tudnám azt mondani, hogy hall, szerintem csak látja ahogy a szám mozog, de az, hogy megforduljon a fejében, van-e valóságalapja annak, amit mondok, csak reménytelen képzelgés. Ha mondok neki valamit, már tudom, el kell mondanom legalább háromszor, ezért szünetet nem tartva, szinte szolmizálom a mondandóm. Vajon ha megkérdezném tőle, mit mondtam, vissza tudná adni? Végezetül pedig, a legfurcsább dolog ami történhet velünk, az nem más, mint a teljes apátia a létezésemmel szemben. Ha megállapítok valamit, Ő vitába száll velem, és tulajdonképpen szó szerint ugyanazt mondja, mint én, de úgy tünteti fel, hogy én veszekedek vele, és adjak már neki igazat. ( Sajnos nem tudok olyan dologgal egyetérteni, aminek az igazságát én magam jelentettem ki... Mintha arról vitáznék a barátommal, hogy kék az ég, mikor mindketten azt mondjuk. -Az ég kék! -Nem, az ég kék! ... Műbalhé, nagyon kellessz... )
Furcsa, hogy manapság a szülők foggal-körömmel ragaszkodnak a jogaikhoz, de amikor annak az aprócska kötelességnek kéne eleget tenni, hogy hallgassuk meg a másikat, nos, az valamiért nem megy. Néhány szülő, -és sajnos itt az édesapámra hangsúlyozottan gondolok- szabályokat formál, amik mentén a gyermeknek fejlődnie kell, de kiskapukat keres, amikor önmagáról van szó. Mert ott mindig van kiskapu, mindent el kell nézni, még azt is, ha utolsó baleknak tartja az embert a saját apja. De nem leszek olyan mint te, ha valaha is lesz családom, lesz bárkim, meg fogom hallgatni, és a kimeneteltől függetlenül meg fogom próbálni megérteni őt. Addig pedig határozottan szeretlek, mert habár te vagy az egyik legtürelmetlenebb, legagresszívabb, kétségbeejtően parancsolgató személy a világon, te vagy az apám, az életem neked ( is ) köszönhetem, és felneveltél eddig, hogy egyszer talán büszke lehess arra, aki vagyok, mégha most nem is vagy az, és nem is igazán látom mivel tehetnélek azzá. Szeretlek apa.
