Elindult egy lavina, hallom a robajt. Szépen-lassan halad lefelé, és én nem tudok kitérni az útjából. -Ahogy újabb és újabb cigire gyújtok rá, jönnek a gondolatok.- Úgy éreztem mindenem megvan, sőt, még az az extra kis plusz is, amitől nemhogy jól, de "boldogan" tengettem mindennapjaim. Munka, pénz, barátnő, család. Hát, maradt a... Mi is? A család. Bár talán már az sem sokáig. El kell kezdenem rendbe tenni az életem, mert érzem, valahol kisiklott. Egyelőre nem tudom mi az, ami pótolhatja a keletkezett űrt, ráadásul érzem, hogy ez a lavina nem csak átrobog rajtam, hanem apránként emészt fel. És még csak most jön a neheze... De fel fogok állni, mert fel kell állnom.
Azt vallom, ha az ember felismeri, hogy a gödör mélyén van, az már egy jó jel, mert tudja, onnan ki lehet mászni. Segítség kell. Elvesztem. Gyűlölök elveszve lenni...
De tudom, a rossznak is megvan a helye az életben. Ha ebből kimászok, csak erősebben térek vissza. Addig pedig, bírom a pofonokat, állom a sarat.