Gyere, most megleplek. Nagyon szerettem volna írni az alábbiakról, de sosem éreztem, hogy kész lehetne valaha is egy ebből készült post. Most mégis úgy érzem, hogy amit eddig le tudok írni, azt be kell pötyögnöm, mert -egész egyszerűen- itt az ideje. És a téma nem más, mint az a Minden, amit szerelemnek, érzések kavalkádjának, szerelemfelhőnek tudnék nevezni. Bizony-bizony, az a rózsaszín félhomály, ami most vagyok. Volt perc, amikor nem hittem volna, és még mindig más fényben látom azt, hogy mi egy pár vagyunk. Olyan nehéz most erről írni, nem is értem mások hogy képesek erre egy dalban, ennek ellenére azt érzem, hogy a szavak csak jönnek maguktól. De nem írhatok le mindig mindent, nemde?
Elég szürreális, de ahogyan az ember fia mindenben a szerelmet látja, és mindenben Őt és saját magát, és mindenben valami egészen mást, Minket, az ami talán a világ legfurcsább érzése, de talán a legjobb is. Ha hiányzol, -és tudom, ez csak egy sovány egérútja a valóságnak- elég csak a hangodra gondolnom, már megjelensz előttem. És hogy volnának-e korlátok? Talán. De azokat szépen lassan levetkőzöm, és nem marad más, mint egy állandó idea, ahogyan csak ketten vagyunk, a hideg falhoz szorítalak, de kit is érdekel, amikor egy csók... egyetlen csók olyan forró és izgalmas tud lenni. Milliónyi aprócska robbanás a szívnek.
Dobog a szívem, egészen hevesen. Talán Párizs teszi ezt velem. Izgulok, pedig nem kellene, hiszen nem ez az első randevúnk. Megborotválkoztam. A kedvenc arcszeszed van rajtam. Egy tiszta fehér ing, sötétszürke farmer ( egyetlen gombbal ), barna bőr öv és az új zakóm, a képet pedig a fekete bokacipő zárja, illetve az új, kötött szürke sál, ami annyira tetszik mindenkinek. A hajam kicsit kusza, mégis rendezett érzést kelt. Az úriember készen áll a randevúra... Előveszem a legjobb modorom, egy palack pezsgőt, és kinyitom a lakás ajtaját. Ahogyan a rés egyre nagyobb lesz, fedi fel a világ barátságos fénye azt a fehér, bámulatos ruhát, ami Téged rejt. A szemem egyre feljebb kúszik, ahogyan ütközik a tekintetem azzal az arany hajzuhataggal, ami kacéran siklik le egy dekoltázs felé...Vajon hol jársz? Azt mondod én nem szoktam kimondani azt, amit akarok? Hiszen azt akarom, hogy boldog legyél és velem legyél. Talán egy nap egy kérdést is felteszek Neked. Addig is, lennél mellettem, lennél Velem? Mert én felkavarnám a világod, örjítő és izgalmas, nem-tudok-nélküled-élni szerelemmel. Szóval hajrá, gyere csak, ismerj meg belülről, ahogyan azt még nő nem tette, lásd azt, amit más még nem látott... És én olyan boldoggá teszlek, amilyen boldog talán még nem voltál férfival az oldaladon...