A gyermekkor halála?

Nem akarok nagyot mondani, vagy újat a nap alatt, de elgondolkodtatott a dolog, hogy vajon van-e valami igazság abban, hogy az Oroszlánkirállyal, Aladinnal és a Szépség és a szörnyeteg című filmekkel meghalt a Disney rajzfilmvilág. Az alábbiakban erre a kérdésre keresem a választ, a miérteket, illetve amennyiben tényleg temethetjük gyermekkorunk eposzait, mi lehet a visszavezető út ahhoz, ami ezeket a filmeket naggyá tette. 


1937. Két évvel járunk a II. világháború előtt, Németországban Hitler hatalmát újabb négy évre konzerválták, Spanyolországban dúl a polgárháború, hazánkban szabadon engedik azt az embert, aki később Szálasi Ferencként vonul be a történelemkönyvekbe, elkezdődik a második kínai-japán háború, és ami e cikk szempontjából a legérdekesebb az év végén az első Disney mozifilm, a Hófehérke és a hét törpe premier vetítésére kerül sor, mellyel kezdetét veszi a rajzfilmek térhódítása. Gyermekkorunk alakítójának azonban mindigis voltak virágzásai és mélypontjai. Az első virágzás 1942-ig tart, a Bambival bezárólag, és sokat kell várni  arra, hogy a II. világháború sújtotta országok népessége újra moziba járhasson. 8 esztendő telik el, míg új klasszikus érkezik, s Hamupipőke, Alice, Suzy és Tekergő, illetve Pán Péter kalandjait élhetjük át. Majd újabb ugrás, - hiába voltak közötte Disney rajzfilmek, ezek sikeressége meg sem közelítette a nagyokét - és megérkeztünk A kis hableányhoz, az Oroszlánkirályhoz, Pocahontashoz, hogy a Notre Dame-i toronyőrről és Herkulesről ne is beszéljek. De vajon tényleg itt ért véget az igazi rajzfilmek sora?

A válasz talán meglepő lesz, de nem. Hiába, eltelt 10 év a klasszikusok óta, itt a millenium, Disney nem vett vissza a tempóból, és a minőségre sem panaszkodhatunk. Kijött a Mulan, vagy személyes kedvencem, a Kincses bolygó. ( És pusztán a teljesség kedvéért, a Titan A.E., habár azt a Fox készítette. ) Mi tette ezeket naggyá, mi adta azt a pluszt, amitől merengve, és egy furcsa, meleg érzéssel a mellünkben néztük végig a The End feliratot ( már ha volt ilyen ) a rajzfilmek végén?

Több komponensű ez a téma. Egyrészt szerettük a karaktereket, akikkel ha nem is teljesen, de azonosulni tudtunk. A lányok Pocahontasként várták azt a bizonyos John Smith-t, a fiúk pedig Pán Péternek érezhették magukat. De ami a legfontosabb, esélyt adtak az álmodozásra. Emlékszem milyen jó volt, mikor közel 10 éve azt képzeltem én vagyok Jim Hawkins, aki megtalálja a kincses bolygót, lézerekkel lövöldözhettem a kalózokra, és napvitorlásommal átutazhattam az univerzumot. Mindezt persze a fantáziámban, mielőtt valami visszamaradott Homo Hülyegyerekusz bolondnak titulál. De akinek igazán volt képzelete, gyerekkora, és a Dragon Ball, meg Sailor Moon mellett még volt ereje ezekre a filmekre, biztosan egyetértenek velem. ( Noh nem mintha le akarnám szólni ezeket a sorozatokat, magam is lelkes nézője voltam a DB-nek, de azok egy teljesen más "filmkultúrát" képeznek, márcsak a sorozat mivoltuk miatt is. )

Szóval meghalt-e a gyermekkor?

Nem.

Ha hagyod magadban továbbélni.