Két számomra fontos hölggyel való beszélgetésemből kell most levonnom a konzekvenciákat. És tulajdonképpen mindkettőtöknek köszönhetem azt, hogy most vagyok aki vagyok. Kivel közelebbi, kivel nem annyira közeli kapcsolatba kerültem, de tanultam valamit, és a legótoronyban most úgy érzem nincsenek lyukak meg üres hasadékok, mert van ami kitölti azokat, az akaratom, a jövőm. Tudom már, hogy merre kellene haladnom, tudom már, hogy milyen ember kell, és milyen nem. Itt megjegyezném, hogy néha ez az elhatározás is kevés ahhoz hogy valaki ne kelljen, meg ahhoz is, hogy kelljen. Az egyik oldalról lehet valaki pontosan olyan, amilyen kellene, mégsem érzek semmit, másikról lehet, hogy egyáltalán nem olyan lesz, mint amilyet szeretnél, mégis szükséged van rá. És az is lehet, hogy sem ez, sem az. Lehet hogy kell, és olyan amilyennek te szeretted, de az is lehet hogy túl sokat csalódtál, és már nem is kell, de nem is olyan amilyenre vágysz abban a pillanatban.
Talán most senki nem fog hinni nekem, de most tényleg boldog vagyok. Nyugodt, és olyan amilyen voltam. Lezárult életem egyik fejezete és most örömmel nézek az új felé. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése