" Támadj fel egy percre Dolce Vita,
Megtaposott szívem visszahív ma...
Jó nekem a CD-n újraírva,
Csak szóljon az a dal míg szívem bírja.
Olyan más a világ míg az érzés hajt,
Te csak játszd, csak húzd az édes dalt... "
Valamiért minden egyes alkalommal amikor ezt a klippet látom egy bizonyos valami jut eszembe. És nem az említett videóban 'szereplő főszereplő' jégkék szemeiről beszélek, hanem a helyzetről. Vajon ha én lennék ebben a helyzetben, kihasználnám?
Bár nem is igazán tudom. Elkötelezni magam, vagy maradni a semmiben. Egyik sem rossz, főleg akkor, ha mindkettőre van az embernek megoldása. De ami közös, hogy mindig van EGY ember, akinek szerepelnie kell, anélkül az egész előadás üres és foghíjas. Vagy csak az ember szimplán társasági lény... Érdekes, épp ma beszélgettem egy barátommal arról, hogy mi ketten mennyire másként éljük meg azt, ha egyedül vagyunk. Amíg az ember mellett vannak fontos személyek, gyakrabban keresi a magányt, mint akkor, amikor az illető már nem lehet velünk... Talán emiatt ragaszkodunk is másokhoz, féltünk őket elveszíteni.
Vajon van olyan ember akit én igazán féltek elveszíteni? A barátaimat nem fogom, nem is szeretném, Niki, Orsi, Gina, csak hogy pár nevet említsek, de vajon mikor jön el újra az az idő, amikor egy idegen belép az életünkbe, önző módon, szerelemmel helyet követel magának, és eléri azt hogy féltsem elveszíteni... Már emiatt is jó lenne.
Ohh és ugyancsak eszembe jutott, hogy valami izgalmasat tartogat nekem ez a nyár. Talán jó, talán rossz, de feledhetetlen. Talán összefügg az előzőekben mondotakkal. Tán egy új szerelem? Idővel kiderül. :)
Bár nem is igazán tudom. Elkötelezni magam, vagy maradni a semmiben. Egyik sem rossz, főleg akkor, ha mindkettőre van az embernek megoldása. De ami közös, hogy mindig van EGY ember, akinek szerepelnie kell, anélkül az egész előadás üres és foghíjas. Vagy csak az ember szimplán társasági lény... Érdekes, épp ma beszélgettem egy barátommal arról, hogy mi ketten mennyire másként éljük meg azt, ha egyedül vagyunk. Amíg az ember mellett vannak fontos személyek, gyakrabban keresi a magányt, mint akkor, amikor az illető már nem lehet velünk... Talán emiatt ragaszkodunk is másokhoz, féltünk őket elveszíteni.
Vajon van olyan ember akit én igazán féltek elveszíteni? A barátaimat nem fogom, nem is szeretném, Niki, Orsi, Gina, csak hogy pár nevet említsek, de vajon mikor jön el újra az az idő, amikor egy idegen belép az életünkbe, önző módon, szerelemmel helyet követel magának, és eléri azt hogy féltsem elveszíteni... Már emiatt is jó lenne.
Ohh és ugyancsak eszembe jutott, hogy valami izgalmasat tartogat nekem ez a nyár. Talán jó, talán rossz, de feledhetetlen. Talán összefügg az előzőekben mondotakkal. Tán egy új szerelem? Idővel kiderül. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése