Vallomás következik, lényegében mindenről. Amikor azt írod, úgy érzed az életed ugyanannak az érmének a két felén táncol, hogy mennyire ambivalens érzések kavarognak benned, megmondom őszintén meg tudlak érteni, abszolút. Valahogyan én is úgy vagyok / voltam, hogy jó is lett volna valami, meg nem is. Bár az utóbbi talán csak a félelmeim miatt lett volna olyan amilyen. Annyiszor eljátszottam már ezt a kártyát, és evidens, hogy mégegyszer nem fogom. Ha tehetném sem kezdhetném újra… Azt hiszem. Félek, hogy csak addig lenne jó, amíg meg nem kapom amire vágyom, és most is csak az hajt, hogy nem kapom meg. De mégis, rosszul esne, hogy a lány aki egykor hozzám tartozott, már nem. De ez az élet rendje, nekem csak el kell majd fogadnom. Egy csomó emlék, mind szép, mert valami szelektál, és a rosszra már nem is emlékszem. Ha volt is egyáltalán.
Most kéne magamról írni egy picit, de az a baj, hogy lavinaként ért utol most minden. Amit – egy szóval elintézve – leszarok. Nekem egy nagy bajom van. 
Bah. Ez tök szar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése