Tu est...

Én hiszek abban, hogy az emberi kapcsolatok olyanok mint az ég és a hegyek. Az egyik követi a másik vonalát. Ahol völgy van, ott az ég is magasabbnak látszik, s ahol a hegy nyer teret, ott elszűkül az égi sztráda. De a lényeg, hogy kiegészítik egymást. Ahol az egyik kicsit több, ott a másik kevesebb, vagy épp ugyanannyi, és vice versa. De nem ütköznek, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy nem vitatkoznak, vagy veszekednek. Egyszerűen van köztük valami harmónia, valami rezonancia, ami összeköti őket, ami nem hagyja az egyiket nyugodni, míg nem tudja mi van a másikkal. Az ilyen embereknek sosem sikerül elkerülnie egymást. Egy picit talán olybá tűnhet, hogy a két lélek elcsendesíti egymást. Jöhetnek hirtelen vasárnapi viharok, de a végén úgyis mindig ott lesznek egymásnak, és amíg a világ világ, lehetnek "haragszom rád"-ok, de aztán rájönnek hogy tulajdonképpen volt emögött indok, és ha nem csak az önös érdekeiket nézik, fontos nekik annyira a másik, akkor az ilyen dolgok csak pár napig tartanak, rosszabb esetben. És az is lehet, hogy be sem következik, mert az okozat megelőzi az okot. És nézd, itt egy lány, aki talán jobban fél tőlem, mint én tőle, mégis tudja, hogyha jön a vihar, ha fizikailag nem is, de ott leszek mögötte, lélekben. Szerencsés fickó vagyok, hogy megismertem egy ilyen lányt.