Egy másik szemszögből

Valaki egyszer azt kérdezte a nagy szoknyapecér Giacomo Casanovától, hogy miért az a sok trófea, miért nem állapodik meg? Azt, hogy mit mondott nem tudhatom, de egy másik szemszögből elmondhatom a dolgok nyitját. Talán maga Casanova is tisztában volt azzal a manapság egyre igazabb ténnyel, hogy az az "örökké... és azon is túl" az nem is örökké, és azon is túl... Minden csak szó, és nincs kivétel, és minden szó csak egy jelzés, de nem is szabad többként gondolni rá. Minden elmúlik egyszer, a szerelem megkopik, és csak a mögötte lévő félelem-szeretet marad, ami talán sokkal többet is jelent(het). Kérdezhetnéd, kedves olvasó, hogy vajon miért vagyok ennyire pesszimista. Pedig mondhatnám, hogy csak nem vagyok optimista. Miért legyek? ( - Én vagyok a hibás, túl sokat vártam el, túl fiatalon - )

Talán Giacomo Casanova is tudta, hogy mivel minden elmúlik, jobb élni a mának, mint elveszni a holnapban. Talán Ő is tudta azt, hogy a férfinek egyszerűbb csupán röpke pásztorórákra magához bilincselni egy nedves csipkésbugyit, ha az félúton úgyis elfoszlik.