2012. 07. 15.

Illúzió

A szem a lélek tükre, tartja a mondás, ami számomra pontosításra szorul. A szem nem csak egy tükör, de egy ablak is. Ablak a lényedhez, mert látni a lélek minden rezdülését. Látom, ha valaki boldog, ha valaki hazudik, ha valaki kimerült vagy szomorú, látom ha szerelmes és azt is, ha nem. A szem lehet csalóka, de ahogy a szív, nem hazudik.

"A "sztyeppek félelmetes farkasai", a szürke szeműek erős temperamentumra, vezetői kiválóságra és szenvedélyességre utalnak. Szinte szabályszerűen a szürke szeműek azok, akik sokat fektetnek be az élet minden területén de legalább annyit vissza is várnak."

Hiányzik az érzés, ami minden alkalommal kerülget, ha a szemedbe nézhetek. Tiszta, egyszerű, mégis csodálatos képet látok. Ádám, neked túl sok minden csodálatos. Talán... De azt sem szabad elfelejteni, hogy mit találok csodálatosnak. Téged, és legfőképp a szemed. Beleíródik minden fájdalom, minden önfeledt perc, minden jó és minden rossz. De épp az önmagunk ellen vívott harcok közepette tud olyan gyönyörűnek maradni, mint abban a pillanatban, mikor találkozik a tekintetünk. Megáll az idő...

A szem maga, csak egy felszín. Nem tagadom, materiális valójában is lenyűgöző és a természet egyik legbámulatosabb, legegyedibb teremtése. De ami ez alatt van, az érint meg igazán. Az, aki vagy. Mert a legtöbb külsőség ellenére is, azt szeretem, aki a tulajdonságaid összessége, a jóval és rosszal együtt. Bevallom, megbabonázott a hatás, de nem akarok szabadulni. Látni akarok, látni akarom a szemed.