Kuplung, fék, lassít...

A dalai láma mondta állítólag, hogy az ember a legfurcsább lény a világon, mert feláldozza az egészségét, hogy pénze legyen, majd feláldozza a pénzét, hogy az elveszített egészségét visszaszerezze. Örök körforgásban él és a végletekig hajszolja magát, hogy olyan életet éljen, ami talán nem is teszi boldoggá. Pedig kell a pihenő, kell a nyugalom, kellenek a mahagóni falak és a puha párnák, hogy az ember szelleme utolérje a testét, és vice versa. Hozzászoktunk egy olyan tempóhoz, amit csak nyögvenyelősen tudunk tartani, és amikor pihennünk kéne, nem tudunk, mert úgymond visz minket a lábunk és a korábban diktált ütem. Érzed, hogy húz a mellkasod, vinni akar valahová, tenni akar valamit, pedig talán amire szükséged van csak egy horgony ahhoz, ami az ideálok, vágyak ( "De jó volna ezt megcsinálni..." ) és a valóságok ( "És meg tudom oldani úgy, hogy az nem merít le." ) világát összeköti félúton. Válts vissza egy pár sebességet, hagyd, hogy aki siet, megelőzzön, mert a piroslámpánál ígyis-úgyis találkoztok.