A szüleim, de legfőképp a nagymamám mindig azt tanította, hogy az élet felkészít minket arra, hogy párja lehessünk annak a valakinek, akit nekünk szánt a sors. Azt is mondta, hogy ha eljön az életünkben, fel fogjuk ismerni, mert más lesz Tőle a világ és közben mi is változunk. Jobbak leszünk. Jobb emberek, jobb társak, - és igen - az Igazi, mindig velünk lesz. Ha nem látjuk, érezzük, hogy gondol ránk, mégsem tudjuk soha elhinni, vagy felfogni, de egyszerűen elfogadni, hogy milyen szerencsések is vagyunk Vele az oldalunkon.
Én abban hiszek, hogy a fontos dolgok csak egyszer történnek meg velünk. De ha nem hinnék semmi másban, én hinnék Benned, és nem engedném el a kezed. Mert nem szeretnék több lehetőséget az élettől, ha volna is. Nem szeretnék mással boldog lenni, csak egyvalakivel. Csak a legjobbat, vagy semmit, igaz? Nem kell nekem a semmi, mert Te vagy Nekem a legjobb. És csak az a biztos, ami már megtörtént. Élni szeretnék életem végéig annak a percnek, abban a percben, amikor igent mondasz. S aznap gyermekből férfivá válni, valakivé, akire addig is, akkor is, és azután is számíthatsz. Rám, és mindenre amit a kapcsolatunk nyújthat. Együtt, mindegy mi történjék, készen fogok állni bármire, mert aznap egy közös élet kezdődhet el, és én... Gimesi-Merkler Nikolett... "Már nem győzöm várni."
Ahol a szívem van, ott van a te otthonod is. Sokszor mondtam, de el is tudod képzelni? Nekem adtad a szíved, és én nagy becsben tartom. Minden pillanatunk itt él bennem, És amíg mi szeretjük egymást, mindig lesz egy palack víz az ágyunk mellett, ha megszomjaznál, egy tábla fehércsoki a fiókban, mert tudom, hogy szereted, sok vaníliás gyertya, az illata miatt, egy Martini eldugva a bárpultban, és igen, készítünk egyszer epres sajttortát, majszolunk After Eightet nyolc után, vagy nyitunk közös lángosost München piacterén. Szeretném minden reggel nézni, ahogy a Starbucks kávé illatára ébredsz, adni egy puszit, és bebújni a takaród alá, mosolyogva, érezni rajtad a Moschino parfümöt, meglepni egy Snickerssel, mert azt jobban szereted, vagy Párizzsal, ha máson nem is, egy papírlapon. És ha elmész, mert elszólít az élet, várni Téged a reptéren, egy táblával a kezemben, amin csak egy, egy különleges kérdés szerepel...
...Szóval mi lenne, ha csinálnék magunknak valami vacsorát és következő reggel együtt kelnénk, életünk hátralévő részében?
