Keep pushing the replay button.

Csak rá kell jönnöm, hogy nem megy zenehallgatás közben az írás. Pedig olyan jó lenne egyszerre élvezni két dolgot. Mint a kávé és a cigaretta, de csakis akkor, ha a kávé megfelelően tejes, a cigaretta pedig nem túlságosan savas. Ellenkező esetben az egyik fölülkerekedik a másikon, és megtörik az a csodálatos egyensúly. Hoppá, nagyon elkalandoztam az eredeti témámtól, jobban mondva bele sem kezdtem. Szégyen tőlem, aki állítólag olyan céltudatos... És már megint.

Nem is igazán tudom, hol kezdődött a tegnapi "nap". Illetve már a tegnapelőtti. De talán ott, hogy Te meg Én. Szóval még valahol az ősrobbanásnál. :P Hogy tudjuk mind a ketten kéretni magunkat, meg mondani, hogy "nem-nem, ez kizárt", megpróbáljuk elhessegetni a gondolatot, hogy milyen jó volna "együtt" csinálni valamit, és aztán... Bebizonyosodik, hogy valami mennyire működőképes. Hogy... Mennyire jók vagyunk együtt, ha a boldogság megéléséről van szó. És ha csak a két hang kompatibilitásáról lenne szó... ;)

3 nap, két éjszaka. :) Első éjszaka: nos, mondhatjuk, hogy ilyen fáradt sem mostanában voltam. Bizonyára ezért nem csoda, hogy kétszer egymás után késtük le a tömegközlekedést. És majdnem harmadszor. Rajtam múlik otthon ragadunk, mert hogy a második Simpson családnál bealudtam volna, az biztos. És igen... Hiányollak a nevetéseddel, és a közös tévézéssel együtt, Nélküled valahogy csak nem ugyanolyan. Sem az út, amíg hazajövök autóval, sem ahogy belépek, és habár én előre engednélek, te megtorpansz és vársz. :D És nevetni tudnék, nem is, kacagni! És nem, nem Rajtad... :P Hiányzik az, ahogy éjjel vadul a kezemért nyúlsz, és az ölelés, amire vágysz. Ahogy szorongatod a kezem éjjel, ami lassacskán az enyészeté lesz, de nem engedem el, mert annál tovább foghatom.


Azon tűnődtem miért szeretem a kávé, cigi kombinációját. Amikor az ember bemegy egy klubba, kér egy italt, úgy érzi megtalálja a helyét, aztán kihozzák kis tálcán ezt a párost. Külön-külön is jók, de ennek van egy hangulata. De mitől szeretem egyiket, és mitől a másikat? Miért olyan jó érzés, amikor a habos teteje megérinti a számat, vagy amikor az átható füst elhagyja azt? Két teljesen más világ. Vajon a sors miért pont ezt a két dolgot kombinálta össze? Mindkettő karakteres, de számomra megvan a maguk típusa. Hiszen a kávé csakis akkor jó, ha megfelelően tejes, és a cigaretta nem túl savas. Ha mások lennének, talán nem is szeretném őket annyira...