Permit me, in lieu of a more commonplace subriquet...

2031 az év,  ( így leírva milyen grandiózusnak hangzik ) Savaria, a volt Szombathely a hely, stílusosan. Amik történtek, amíg nem voltatok itt: a 20'-as évek közepétől kezdve megkezdődött a naaaagy Pán-Európai terv, melynek része a korábbi EU tagországok integrálása volt egy centralizáltabb, egységesebb Új Európába. ( A vicc, hogy a mozgalmat eredetileg a facebookon indították talán 2015-ben, történnek még furcsaságok, nah. ) Mi is csatlakoztunk 29-ben, azóta jobban megy a sorunk, köszönhetően sok mindennek. Egyik ilyen dolog, hogy a magfúzió-kutatásban áttörő eredményeket értek el francia tudósok, 2027-ben el is kezdődött az első magfúziós erőmű építése, természetesen immáron ÚE-s támogatással, mely be is fejeződött 2029-re. Innentől kezdve felgyorsult minden. Olyan olcsó lett az energia, hogy a kimerülőben lévő energiaforrásokat, mint a kőolaj vagy a szén, már ostobaság lett volna használni. Néhány kisebb vagy szegényebb országban még mindig akadnak használói, de ezek többnyire elszigetelten és kényszerűségből használják csak. Minden olcsóbb lett. Felvirágzott az ipar, nőtt a jólét, az emberek többet szexelhettek, mint 4 éve, köszönhetően annak, hogy immáron jóval kevesebbet kellett kifizetésekre költeni, az ÚE viszont törvényileg szabályozta, hogy a fizetéseket nem csökkenthetik. Nah mindegy, lépjünk is tovább. Ohh talán a második legfontosabb dolog. Megkezdődött a sokak által neo-reneszánsznak keresztelt korszak, melyben mintha minden sokkal világosabb lenne. Nem dominál már a business class monoton szürkesége, vagy a papagáj hippi korszak gyomorforgató sokszínűsége, inkább a szolídabb, egyszerűbb, mégis igényes stílus felé fordultak az emberek és a vállalatok, s mivel minden olyan gyorsan történt, röpke 20 év alatt megváltozott a világ arculata. Égig nyúló, leginkább levélformára hajazó felhókarcolók épültek, melyeket csodaszép parkok vettek körül, s lőn, az ember elkezdte meghódítani az eget, a földet pedig meghagyta a természetnek, mely ennek köszönhetően újra életre kelt, hiszen nem volt már szükség erdőirtásokra, meg épületek emelésére olyan helyeken, ahol azelőtt buja zöldellés volt... Nah tessék elkalandoztam. Szóval a lényeg az, hogy immáron villamos autóval járkálunk, meg felhőkarcolókban lakunk, meg gyakori a városon belüli légi tömegközlekedés, meg az elszakíthatatlan kotongumi. Nos akkor, itt élek. Már 41 vagyok, de tudjátok lányok, rajtam nem fog az idő vasfoga, bár már nem nézek ki 17-nek, és a "buszon" sem ül mellém részeg fazon, hogy micsoda kis vonzó vagyok. ( Azóta én vagyok a részeg fazon. :D ) Összeházasodtam Évával, de hisz tudjátok, ti is ott voltatok az esküvőn. Hogy is feledkezhettem meg róla. Arról viszont biztos, hogy nem tudtok, született két gyermekem, ikrek lettek, ki gondolta volna. Zoé és Ádám. Zoé a legszebb kislány akit valaha láttatok, bár mit kislány, hiszen már  komoly Hölgyemény! Ahogyan a csodálatos barna haja keretezi a markáns mégis nőies arcát... De a szemét tőlem örökölte. Az meg pedig még mindig szürke. Ádám meg aztán... Ismertek, ha rajtam múlik, úriember lesz. 14-14 évesek a lurkók, de már szoktatom őket az élethez, Zoé énekel, - a kedvencei a 2010es évek popslágerei, meg Michael Jackson, mily meglepő, keresztanyai nevelés - Ádám pedig fut. Nem sportszerűen, egyszerűen fut. Fut mindenhová, olyan mint egy igásló, mondjuk meg is látszik rajta, örökölte az alkatom, de hálistennek több esze van, mint az apjának. Mindeketten jó tanulók, kár hogy elmentetek egy időre, és nem lehettetek ott, amikor bejutottak a gimibe. Jajj, a gimiről jut eszembe. Zoénak megvolt az első afférja. Wáááh. Nagy szerencséje van, hogy én vagyok az apja. Amikor bemutatta Andrást... Azt hittem falra mászok. Az én pici lányom... Ajjvééé. Mi lesz most? Nah jól van ám, Éva megnyugtatott, - a főnyeremény ez a nő, kedves, okos, türelmes, ragyogó mosolya van, amit szeret is kihasználni, és emellett képes arra, hogy egy érintésével megnyugtasson - mondta, hogy nem lesz semmi baj, legyek türelmes, azt viszont már én is tudtam, hogy a lányom érdekeit is figyelembe kell vennem, ezért belementem abba, hogy eljöjjön hozzánk vacsorázni. Én főztem, az én egyetlenem addig elfogyasztott egy pohár vöröset, és ahogy a lobogó kandalló előtt feküdt a díványon, a pohár szélén pedig megcsillant az ajkáról származó rúzs pirosa, azt hittem sokadszor, de úgy belezúgtam mint egy tini. És akkor csengettek. András volt. Elsőre egészen ideges voltam, vagy inkább izgatott, de aztán kiderült, hogy egészen belevaló srác ez az András, és nem egy pipogya fráter, mint egy kedves ismerősöm. Ohh, szóval a vacsora. Palacsintát továbbra sem tudok értelmesen készíteni, valami bajom mindig akad vele. Előtte meg egy szolid vadas volt zsemlegombóccal. Egyszerre kajánul és gyilkosan súgtam oda András fülébe, hogy remélem szereted, mert ha nem, lesz egy kis meglepi a palacsintádban. ;) Nah jó, a gondolatom második felét megtartottam magamnak, de azért szép lett volna. Hiába, én nem változtam. Hát igen, tulajdonképpen ennyi történt azon a bizonyos vacsorán. Zoé hálás volt és kaptam tőle egy puszit, ami akkor és ott úgy esett, mintha a szívemet tejszínhabba mártották volna. Ő az én kislányom, aki pár év múlva egyetemre megy, aztán lehet hogy férjhez megy, utána meg a szülészetre megy... Ohh jaj. Az a legnagyobb hibája Zoénak, hogy nagyon hasonlít az édesanyjára. Ugyanaz a tekintet, ami olyan mély akár a Mariana-árok, az ember belenéz és elveszik, mégis olyan hűvös mint az enyém. A tekintetére meg aztán rácáfol a kedvessége, meg az a nőies báj, ahogyan beszél... Minden jó tulajdonságát az anyjától örökölte. Tőlem meg mit?:D Makacs vagy lányom, mint az apád. :D Nah de, hogy Ádám se érezze magát kellemetlenül, beszélek Róla is. Ő meg az én pici fiam, akire ennél büszkébb nem is lehetnék. Érdekes, hogy kettőjük közül Ő a nyugodtabb, higgadtabb, türelmesebb, Zoé inkább a temperamentumomat örökölte, egy darabig néz és tűr, de ha megszólal, akkor férfi legyen a talpán aki reagálni mer. Ádám egyébként nagyon érdeklődik a motorok iránt, hát, ebben a tekintetben inkább a nagyapja a srác, mint az apja. Jah és nagyon ambíciózus. Szokás szerint az Ő szeme is szürke, bár az övé már jóval kékebb mint az enyém, hála Éva mélykék szemeinek. És akkor Éváról. Szerintem sok mindent nem kell elmondanom, hiszen tudjátok mi és hogyan történt, de azért íme egy kis frissítő. Végzősök voltunk az egyetemen, amikor megismertük. Nekem volt barátnőm, neki volt barátja, de elkezdtünk beszélgetni. Eleinte nem voltam oda érte, mert idegesített, hogy valaki ennyire kontrollálni tudjon, de talán pont ezért vonzódtam is hozzá. Barátok lettünk, sokat lógott együtt a kis csapatunk, és ez a dolog ami köztünk volt Évával, csak erősödött. Mintha egymáshoz láncoltak volna minket, úgy éreztük a másik hiányát, mégis. Elég sokszor megégettem magam, hogy el tudjam engedni a kellemetlen tapasztalatokat és csak hagyjam hogy megtörténjenek dolgok. Mindigis a dolgok elébe akartam menni, de most inkább hagytam. És a válasz megérkezett, az élet rácáfolt arra, hogy... nem is tudom mire. Mindegy. Szóval a lényeg, hogy akkor már eltelt 1 hónap, velem közben szakítottak, te pedig szakítottál. Emlékszem, csak azért nem volt olyan nehéz elviselni azt hogy nincs senkim, mert ott volt velem a későbbi mindenem. Kirángattuk egymást a rosszból, összekapartuk egymást a földről, és amikor azt hittem lesz valami köztünk, de nem lett, aztáááááán meg mégis lett. Hazakísértelek, kávéztunk, és mikor már elmenni készültem te megfogtad a kezem és lesütött szemekkel kérted, ne menjek el. Én meg csak Rádnéztem és azokból a jéghideg szürke szemekből immáron földöntúli boldogság sugárzott, holott tulajdonképpen itt még semmi nem dőlt el. Nah jó, majdnem minden eldőlt akkor, de így érdekesebb. Én csak elmosolyodtam, néztem Rád, mire te fölnéztél és büszkén álltál előttem, majd megismételted a mondandódat. Határozott voltál, tudtad mit akarsz és az is meglepett, hogy tudtad mit akarok én is. Aznap éjjel együtt aludtunk, csókolóztunk, khmmm... Szóval fenomenális volt. Melletted ébredni, habár akkor még fogalmam sem volt róla, hogy nemsokára már nem egy lány leszel, nem is a lány leszel, hanem a feleségem leszel...