Nem szeretek itthon lenni. Olyan kényelmes minden, nagy tévé a szobámban, valaha még párna is volt a fürdőkádban. DVD lejátszó, házimozi nyilvánvaló, de egyszerűen a hányinger kerülget ettől a sok jótól, amihez semmi közöm sincs. Én itt csak élek, és nem lakom. Pedig volt, amikor sehol máshol nem akartam lenni, csak itt, ebben a franciaágyban, hemperegni egész nap, azzal akit szeretek, mert volt értelme, volt célom megosztani valakivel azt amim lehetne, vagy épp amit jelenleg használok. Ez a franciaágy... Holott életem talán legjobb döntése mert nagy, alacsony, kényelmes mégis a poklomat adja, mert emlékeztet arra, hogy most nincs aki kitölltse azt a maradék helyet. Szánt szándékkal megtölteni pedig nem lehet. De talán még az is jobb lenne, hiszen talán csak egy pillanatra is élvezhetném azt, hogy van valamim, ami fölött birtokkal bírok. Van valamim, ahol nem vagyok egyedül.
Így a végére még egy valami. Most megtapasztaltam milyen az amikor valaki sok mindent beáldoz, felad önszántából, mert remél, hogy ez célt ér. Csak sajnos nem mindig ez adja a löketet, sőt, abban a pillanatban sokat jelent, de aztán ha elkövetsz egy hibát, senki nem lesz hálás és elnézőbb azért mert olyan voltál, amilyennek lenni tudtál, mert az önérzeted, a benned élő őszinte remény ezt akarta. Abban a pillanatban kell felismerni ezt, és értékelni, mert ilyet csak egy szerető szív ad, mivel mással mint, szeretettel. Ha ez Neked később nem számít semmit, és egy rossz dolog képes lerombolni minden jót, amit kaptál az illetőtől, akkor részedről ennek a szeretetnek te csak fogadója voltál, de nem érezted át soha. És ez a fogadás soha nem állt elég erős lábakon ahhoz, hogy eldöntsd mit szeretnél. Ha ezt tisztázod, nincsen semmi baj, elsétálunk egymás mellett, de ha elhiteted, hogy ez jelentett valamit, Neked is, Neki is, akkor a legrosszabbat tetted Vele. Aztán persze eltelik egy-két év, és az ami abban a szent pillanatban olyan jól esett, annyi mindent jelentett és pont azt kaptad amit vártál, holott nem vártad igazából, nem fog többet megtörténni, már csak emlék, a sok másik között, de valamiért mindig különleges lesz, mert ilyesmi Veled csak egyszer-egyszer történik meg. De talán így van jól, nem történhet meg minden. Van aminek pontosan az a célja, hogy ne történjen meg, hiába szeretnénk a világ minden kincsénél is jobban. Nem az fáj, hogy nem történt meg, amit szerettem volna, hanem az, hogy megmutattad, LEHETNE, működhetne.
Mára talán ennyit, lehet, hogy még írok, lehet hogy nem. Akinek nem inge... Az pólót hordjék. A viszontlátásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése