2011. 01. 23.

Egy újabb hétvége története

Kisszívem pénteken jött a fél5ös busszal és én már kint vártam a megállóban, és olyan jó volt újra látni és érezni a csókját. :) 2 napra jött és ami külön öröm volt számomra hogy szombaton nem ment haza, így tulajdonképpen 44 ferge...teges órát töltöttünk együtt. (L)
Az első este csodálatos volt, szeretkeztünk kétszer, és wáááh. Vele a szeretkezés az tényleg SZERETkezés, és nem dugás vagy kefélés. Talán az első esetem, akit tudok tisztelni mint nőt úgy igazán, és éppen ezért máshogy is állok hozzá szex közben is. Annyi minden történt ezalatt a 2 nap alatt, hogy most nem is tudom felsorolni az összeset, és számomra nagyon úgy érződött mintha nem is csak 48 óra lett volna, hanem jóval több.
Ébredés, késői kikecmergés az ágyból, szívem szokás szerint örül, hogy mennyi párna veszi körbe és milyen jól aludt és hooogy cuppogott :DDD
Aztán második nap történt egy kis romantikázás, vörösboros habfürdős fürdés, ahh, még most is élvezettel tölt el micsoda finom illata van / volt. Este volt egy kis megcsúszás köztünk, szegény szívem azt kérte elkeseredetten hogy adjak egy kötelet neki, meg hogy nem is érdemel engem meg, de ennek azt hiszem a fordítottja igaz, és igazság szerint én hibásabbnak érzem magam ebben a dologban. A rójseblibe, hogy nem tudok nyugton maradni és egy zökkenőmentes és problémanélküli hétvégét adni neki a kutyafáját.
Mindegy Mamikám, szeret a Papi, és fog is még. :) Csak ne késs a vacsiról, mert kihűl a krumpli. :DDD
Második este horkoltam állítólag, és szegény cicám teljesen felajzva várta hogy meghódítsam a domborulatait és barlangocskáit de annyira készen voltam hogy ezt én mind nem vettem észre.
És most elment az én Cicám, és nem látom egy darabig. Mindegy valahogy kibírom... :P ( Max meggyullad a jobbkezem. )

Nincsenek megjegyzések: